🏫Egyszer egy nap, egy tanár megkérte a diákjait, hogy hozzanak be egy zsák krumplit az iskolába.

🥔Kérte őket, hogy válasszanak ki egy-egy krumplit minden olyan személynek,

akik bántották vagy fájdalmat okoztak nekik.

🖍Ezután megkérte őket, hogy írják rá a krumplira neveket, és tegyék vissza a zsákba.

🤔Mindannyian arra koncentráltak, hogy emlékezzenek minden egyes személyre, aki bántotta őket, hogy egyiküket se felejtsék ki.

Amikor végeztek, a tanár azt a feladatot adta hogy egy hétig, a következő leckéig mindenhová vigyék magukkal a zsákot.

Néhány zsák igen nehéz volt, 😅 és néhány nap múlva bűzleni kezdett s a szag terjenget mindenhol.

😶‍🌫️ A diákok annyira el voltak foglalva azzal, hogy ott ne felejtsék valahol a táskát, hogy elvesztették a jelen pillanatot és a számukra fontos dolgokra való összpontosítást.

🎒Ez elkezdett állandó stresszt és fizikai fájdalmat és fáradtságot okozni a táska nehézsége miatt.

A hét után a diákok, ahogy tudtak, eljutottak az órára, és a tanár kérdezte tőlük: "- Na milyen volt a tapasztalat, mire jutottatok?"

Néhányan nagyon nehéznek, fárasztónak, és igen haszontalannak találták...

"A dühöt,haragot, bánatot vagy neheztelést cipelni ugyanolyan rossz, mint rohadt büdös krumplit cipelni!"

🥵 Majd elmagyarázta, hogy amikor az emberek fontosságot tulajdonítanak a megoldatlan problémáknak... a megszegett ígéreteknek...

A gondolatok szomorúsággal telnek meg, ami növeli a stresszt, fárasztóan hat és csökkenti az életörömöt.

👐A múlt elengedése, a megbocsátás és a szomorúsággal vagy nehezteléssel teli zsák hátrahagyása az egyetlen módja annak, hogy visszahozzuk magunkba a békét...

a nyugalmat, hogy könnyebben folytathassuk utunkat..."

Zituss fordítása

Forrás:🤷🏼‍♀️